2009-01-05 11:00:52

Boldog Új Évet Mindenkinek!

Sziasztok! Remélem mindenkinek nagyon jól teltek az ünnepek! :) Nálunk minden úgy történt ahogy általában szokott…

 

23-án hazamentem Hatvanba, és a tesómmal ekkor jöttünk rá, hogy még nincsen fánk. Gondoltunk egyet és egy kis nyaggatás után apával elvitettük magunkat  a tescoba. Nem szerettem eddig a műfenyőket, de amit vettünk, kifejezetten jól jött. 24-én délelőtt szépen feldíszítettük, aztán átmentünk Mamiékhoz. Volt ott minden…repülő fazék, tele levessel( repülés után már csak félig) , finom husik, süti, úgyhogy természetesen rosszullétig ettem magam. :) Nagyjából a 24. 25. 26. így telt. Ja meg néztem rengeteg filmet, amit csak ilyenkor játszanak. :) Ezt mindig nagypapával csináljuk. Láttam még egy nagyon jó filmet! A címe: Szerelmünk lapjai…na ezen teljesen kiborultam. A felénél jöttem rá, hogy én ezt már olvastam pár éve, ( a sok kaja miatt nem tudtam gondolkodni) és elkezdtem bőgni. Lehet, hogy sokak szerint nyálas, de nekem nagyon tetszett.

 

A Szilveszterem elég érdekes volt. Idén Ákossal közösen megbeszéltük,hogy közösen bulizunk. Ákos szervezett is egy partyt, ahová én azt hittem, hogy nem kell annyira rohanni, úgyhogy nyugodtan készülődtem. Kiderült, hogy 8tól volt vacsi, én 11 körül odaértem…mindegy, azért elrakták a kajámat. :) Éjfél körül koccintás, aztán jöttek a pici tűzijátékok, meg minden olyan ami felakadhat a vezetékekre…    :) Ezen kívül sokat táncoltunk és énekelgettünk a Szépség és a Szörnyetegből…XD

 

Lassan fel kell kelnem, mert rengeteg dolgom lesz ma. Be kell mennem a Goldba, aztán   aVivába, ahol az újévi fogadalmakról beszélek majd… :) Utána pedig repülök haza Hatvanba!

 

Legyetek rosszak és bírjátok ki a sulit!:-) pusz


Írta: Lola18
Címkék:
Értékelés: 4.03 Hozzászólások: (7)
Értékeld mennyire tetszett ez a bejegyzés:
HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA: 7
M

Szia Lola a blogod nagyon jó. Nekem sajnos nem tetszik a Ne szólj! című számod de az össszes lemezed megvan és csak ez nem tetszik. Bocsi, hogy ilyen bunkó voltam de azért puszillak.
2009-01-15 13:58:32

moni

BOLDOG UJ EVET
2009-01-15 09:04:16

Czine Balázs

Szia Lola király vagy és nagyon jól nézel ki.
2009-01-13 13:47:15

Gólya

Boldog újévet Lola, egy másik álomvilágból, ahol jó látni és hallgatni Téged, még akkor is. ha sokszor több a könny a mosolynál.
. így, . most ..... ......... ..... !
Gólya
2009-01-09 22:34:25

sensei

Kedves Lola!
Csak azért írok mert szeretném megragadni a lehetőséget és elmondani mi a véleményem rólad. Először is te vagy a kedvenc énekesnőm, mert nagyon szép vagy és telljesen őszinte és kedves embernek látszol, gondolom a magánéletedben sincs ez másképp.Bárcsak több lánynak is hasonló hozzá állása lenne az élet dolgaihoz.Ne foglalkozz vele ha bántanak,vagy rosszat akarnak de, gondolom ezeket a dolgokat tudod kezelni...
Nálam te vagy a nyerő...
Minden jót!
Szia:)
2009-01-09 15:20:09

superbike1988

Szia Lola!:) Nekd is Boldog Új Évet!!!!
2009-01-05 19:11:09

    1 2    Következő 6 »

Név:
E-mail cím:
Két szám összege: négy meg nyolc =
HOZZÁSZÓLÁS:

BLOG LEÍRÁSA

Lola ezentúl a StoryOnline olvasóival osztja meg örömeit, bánatait, és mindazt, ami a mindennapokban foglalkoztatja.

MAGAMRÓL

Mától saját blogom lesz. Minden olyat leírok, ami számomra nagyon fontos. Énekesnő. Lemezei: Élj a mának (2007) Álomtánc (2005). Elismerések: VIVA Comet közönségdíj, Popcorn - év énekesnője, a Jetix Tv - év énekesnője, Bravo Otto - év énekesnője közönségdíj.

ÜZENŐFAL

2008-06-30 22:38:24 Gólya "Oly bölcs a szív, s ha más irányba téved, A vágyak színes tengerén, ..... ... ....! " ... maradna rá,Lola?

2008-06-30 17:32:37 Mariahforever91 Szia Lola!
Én nem nemtartozom a "Lola fan" klubhoz.
Hanem csak azért írok mert szeretnék neked gratulálni az essig elért sikerekhez és a kiadott albumokhoz.Eléggé jó hangod van és sztem még sok-sok jó és rossz élményed lesz még a karriered során.
És nagyon figyelj az újságírók kérdéseire mert eléggé kiszámíthatatlanok,rosszul járt már velük a kedvecn énekesem is Mariah Carey.Lényegében annyit szeretnék mondani h ne érjen annyi sok szerencsétlenség mint a kedvencemet,de viszont érjen is annyi siker mint őt érte.
Szia pusz!
Sac

2008-06-30 17:07:45 Szabcsy Szia lola!
Nagyon jó volt a Dunakiliti koncerted edigieken amiken voltam ez volt a legjobb kivéve a nagykoncid az volt a legtutibb!!!!!:D
Köszönöm,hogy megdicsérted a csuklószorítómat!!:P!
És kössz,hogy névre szólóra írtad alá Lolás füzetemet!
Puxi!
Szia!
Üdv:Szabcsy!

2008-06-30 12:09:14 Taschek Norbert Szia Lola,nagyon tetszik ahogy énekelsz,nagyon szép hangod vagy és te magad is gyönyörű vagy.Csak így tovább sok sikert a továbbiakban neked.Kivánom hogy a csúcsok csúcsára jussál.Szia

2008-06-30 12:00:04 szilvi szia Lola! nagyon jó vagy,te vagy a kedvencem.alig várom a 3.lemezedet:)

2008-06-29 11:42:28 Szabi és Móni Szia lola ! Tegnap juni 28.-án tökjó volt a koncid naon jol éreztuk magunkat annyit kiábáltunk hogy elment a hangunk de egyszer halászira is jöhetnél vagy óvárra nagyon jo volt köszi lola!!!!!!

2008-06-27 20:17:09 Edina Szia Lola!
Nagyon jól szerepeltél a cometen! Légyszi írj a blogodba, hogy mi történt veled mostanában! Üdv: Edina

2008-06-24 15:55:48 Kata Lola csak enyi imádom aszámaiadat

2008-06-23 20:12:02 Száraz Nikolett Szia Lola! Néztem a Viva tv-n a VIVA COMET 2008-as gálát és nagyon jó volt te előadásod! Az e-mailomra nem tudod elküldeni az autógramm címed?? Ha meg tudod adni ( valóra váltod egy álmom ) !!! Nagyon szeretlek LOLA !!!!!!!!! (L)
CcUuPp:Száraz Nikolett ( e-mailom:szaraz96@freemail.hu)

2008-06-23 15:02:01 Szandra sziasztok én azt szeret ném tud ni hogy igaz e az persze szerintem nem mert az egyik oldalon az volt írva hogy lola beteg http://www.loola.mlap.hu
vagyis az hogy ki kell venni a petefészkét meg ilyenek.

2008-06-22 22:40:06 kaoszman Hello! Voltam Villamosnapon, és nagyon tetszett a fellépésed Lola! Így tovább.!

2008-06-22 15:54:13 HardRic http://kepfeltoltes.hu/080622/Cucc017_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ezt én csinálam rólad!
Jó, bár rövid volt a koncert Balassagyarmaton!

2008-06-22 13:14:46 domi szia lola. te vagy a kedvencem minden sztár közül!!!!!majd beszélünk az iwiw-en ha rá érsz????!!!!

2008-06-22 10:08:39 Patocskai Rita helloLola!Te hogyan lettél sztár? Én is aza akarok lenni, de nem tom hogyan kezdjek hozzá.Segíts!

2008-06-21 14:36:22 Tóth Bianka Szia Lola!Nem tudom hogy emlékszel e rám de taéiztunk az Aréna Plázában.Adtam neked egy könyvet amit rólad írtam.És érdekelne a véleményed.Léci írd bele a blogodba.Köszi Bia

2008-06-21 03:03:33 Parragi Dóra Na szijja! Te is most érettségiztél ojj de jó. =) én detto. =) Szóbeli milyen lesz? Rég láttalak. Örülök, hogy így befutottál! Sok sikert! Vagyis ezt nem szabad. Kéz és lábtörést! =)) Ha van kedved majd dumálhatnánk vmikor. =))) Pusszmák (Dóri a tanodából=)

2008-06-20 13:42:49 Eszti Szia Lola!! nagy rajongód vagyok!!:)
amúgy mi az ifazi neved?? VÁLASZOLJ!

2008-06-18 09:39:38 Lola baby Szia Lola!Ott voltam a mélykúti koncerteden és nagyon jó volt!Remélem emlékszel rám!Én vagyok az aki kért tőled puszit!Csak te nem adtál:((sajnos)Na puszóka Szia!

2008-06-17 23:17:16 wobe szia lola!
viva cometen odamentem hozzád, és azt mondtam, hogy nem szeretlek, de aztán odajöttél hozzám későb, és megkérdezted, hogy mért nem... nem tom mért, de nagyra tartom ezt a gesztust, és bár a zenéd még mindíg nem a kedvencem comet óta mint ember nagyott nőttél a szememben! sajnálom, ha valaha előítéletem volt rólad, már látom, hogy tök jó fej vagy!

2008-06-16 22:03:48 Lola(VIP) Sziasztok!Köszönök mindent,nagyon sok erőt adtok nekem...remélem nem fogtok ezután sem csalódni bennem..sok puszi..Lola

© StoryOnline 2007