VÁLASSZ: -

2009-08-06 16:41:27

Kalandos nyár

Ahogy sétáltunk, találtam egy táncoló gépet.  A pontos nevét sajnos nem tudom, de tudjátok az a játék, amin ugrálni kell, figyelni a nyilakat és pontokat gyűjteni. Erről a játékról elég sokáig nem tudtam lekattanni, szerintem a többiek már kivoltak. :) Az este vége felé még egy hennát is csináltattam. Egy violinkulcsot szívvel. Annyira szép volt. Csak sajnos elég hamar lekopott. :(  Egyébként idén végre nem jött elő a napallergiám...le se égtem, csak a térdem:) ez elég vicces látványt nyújtott...

A hétvégén egy nagyon szokatlan fellépésen vettem részt. Szolnokon, egy táborban vártak minket, ahol csak fogyatékkal élő gyerekek és felnőttek táboroztak. Ekkora szeretet ritkán érzek. Elképesztőek voltak, végig énekelték a dalaimat, tapsoltak, önfeledtek voltak.  A Titokban ámodoztunk alatt egy lány nagyon el kezdett sírni, de oda mentem hozzá, megöleltem és megnyugodott. Egy picit féltem ettől a fellépéstől, de úgy jöttem haza, hogy annyi mindent kaptam ezektől az emberektől, hogy sosem felejtem el.

Megint költöztem! De remélem, most már véglegesen. Nagyon jó kis lakást találtam. Rengeteg itt az ismerős. Például a stylistom fél emelettel  feljebb lakik. Ez teljesen olyan, mint a Melrose Place. :) Eszti és Gabi is nagyon közel lakik hozzám. Mekkora bulik lesznek itt...hajjajjj:) Egyébként még mindig a bútorok összeszerelésével bajlódunk, de el nem hinnétek mennyit lehet közben nevetni. Komolyan, ha költöztök, kérjétek meg a barátaitokat, hogy segítsenek. Jó kis program :)

Nemsokára klipforgatás!!!!!! Juhé:) 2 napja volt az első megbeszélés, és nagyon jó lesz. Annyira izgatott vagyok. :) Ami biztos, hogy rengeteget fogok táncolni, és remélem éjszakai forgatás lesz, mert délelőtt használhatatlan vagyok. Ezt a klipet is Indián és csapat rendezi, úgyhogy jó móka lesz. A kedvenc dalom lesz, de még nem árulom el, hogy mi a címe...:) Találjátok ki. :) Lassan kezdődnek a táncpróbák is. Imádok gyakorolni. Énekórára járni is olyan jó. Kapok házit, megtanulom és minden egyre jobban megy. Sajnos mindig olyan hamar eltelik az az egy óra.... :(

Mindjárt 21 éves leszek...hihetetlen. De elhatároztam, hogy sosem leszek idősebb 18-nál:)
Már nagyon szervezem a bulimat...Mindenki ott lesz akit szeretek, és énekelünk reggelig....

Legyetek rosszak!!! PÁPÁ



Írta: Lola18
Címkék: 0
Értékelés: 3.50171 Hozzászólások: ()

BLOG LEÍRÁSA

Lola ezentúl a StoryOnline olvasóival osztja meg örömeit, bánatait, és mindazt, ami a mindennapokban foglalkoztatja.

MAGAMRÓL

Mától saját blogom lesz. Minden olyat leírok, ami számomra nagyon fontos. Énekesnő. Lemezei: Élj a mának (2007) Álomtánc (2005). Elismerések: VIVA Comet közönségdíj, Popcorn - év énekesnője, a Jetix Tv - év énekesnője, Bravo Otto - év énekesnője közönségdíj.

ÜZENŐFAL

2008-06-30 22:38:24 Gólya "Oly bölcs a szív, s ha más irányba téved, A vágyak színes tengerén, ..... ... ....! " ... maradna rá,Lola?

2008-06-30 17:32:37 Mariahforever91 Szia Lola!
Én nem nemtartozom a "Lola fan" klubhoz.
Hanem csak azért írok mert szeretnék neked gratulálni az essig elért sikerekhez és a kiadott albumokhoz.Eléggé jó hangod van és sztem még sok-sok jó és rossz élményed lesz még a karriered során.
És nagyon figyelj az újságírók kérdéseire mert eléggé kiszámíthatatlanok,rosszul járt már velük a kedvecn énekesem is Mariah Carey.Lényegében annyit szeretnék mondani h ne érjen annyi sok szerencsétlenség mint a kedvencemet,de viszont érjen is annyi siker mint őt érte.
Szia pusz!
Sac

2008-06-30 17:07:45 Szabcsy Szia lola!
Nagyon jó volt a Dunakiliti koncerted edigieken amiken voltam ez volt a legjobb kivéve a nagykoncid az volt a legtutibb!!!!!:D
Köszönöm,hogy megdicsérted a csuklószorítómat!!:P!
És kössz,hogy névre szólóra írtad alá Lolás füzetemet!
Puxi!
Szia!
Üdv:Szabcsy!

2008-06-30 12:09:14 Taschek Norbert Szia Lola,nagyon tetszik ahogy énekelsz,nagyon szép hangod vagy és te magad is gyönyörű vagy.Csak így tovább sok sikert a továbbiakban neked.Kivánom hogy a csúcsok csúcsára jussál.Szia

2008-06-30 12:00:04 szilvi szia Lola! nagyon jó vagy,te vagy a kedvencem.alig várom a 3.lemezedet:)

2008-06-29 11:42:28 Szabi és Móni Szia lola ! Tegnap juni 28.-án tökjó volt a koncid naon jol éreztuk magunkat annyit kiábáltunk hogy elment a hangunk de egyszer halászira is jöhetnél vagy óvárra nagyon jo volt köszi lola!!!!!!

2008-06-27 20:17:09 Edina Szia Lola!
Nagyon jól szerepeltél a cometen! Légyszi írj a blogodba, hogy mi történt veled mostanában! Üdv: Edina

2008-06-24 15:55:48 Kata Lola csak enyi imádom aszámaiadat

2008-06-23 20:12:02 Száraz Nikolett Szia Lola! Néztem a Viva tv-n a VIVA COMET 2008-as gálát és nagyon jó volt te előadásod! Az e-mailomra nem tudod elküldeni az autógramm címed?? Ha meg tudod adni ( valóra váltod egy álmom ) !!! Nagyon szeretlek LOLA !!!!!!!!! (L)
CcUuPp:Száraz Nikolett ( e-mailom:szaraz96@freemail.hu)

2008-06-23 15:02:01 Szandra sziasztok én azt szeret ném tud ni hogy igaz e az persze szerintem nem mert az egyik oldalon az volt írva hogy lola beteg http://www.loola.mlap.hu
vagyis az hogy ki kell venni a petefészkét meg ilyenek.

2008-06-22 22:40:06 kaoszman Hello! Voltam Villamosnapon, és nagyon tetszett a fellépésed Lola! Így tovább.!

2008-06-22 15:54:13 HardRic http://kepfeltoltes.hu/080622/Cucc017_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ezt én csinálam rólad!
Jó, bár rövid volt a koncert Balassagyarmaton!

2008-06-22 13:14:46 domi szia lola. te vagy a kedvencem minden sztár közül!!!!!majd beszélünk az iwiw-en ha rá érsz????!!!!

2008-06-22 10:08:39 Patocskai Rita helloLola!Te hogyan lettél sztár? Én is aza akarok lenni, de nem tom hogyan kezdjek hozzá.Segíts!

2008-06-21 14:36:22 Tóth Bianka Szia Lola!Nem tudom hogy emlékszel e rám de taéiztunk az Aréna Plázában.Adtam neked egy könyvet amit rólad írtam.És érdekelne a véleményed.Léci írd bele a blogodba.Köszi Bia

2008-06-21 03:03:33 Parragi Dóra Na szijja! Te is most érettségiztél ojj de jó. =) én detto. =) Szóbeli milyen lesz? Rég láttalak. Örülök, hogy így befutottál! Sok sikert! Vagyis ezt nem szabad. Kéz és lábtörést! =)) Ha van kedved majd dumálhatnánk vmikor. =))) Pusszmák (Dóri a tanodából=)

2008-06-20 13:42:49 Eszti Szia Lola!! nagy rajongód vagyok!!:)
amúgy mi az ifazi neved?? VÁLASZOLJ!

2008-06-18 09:39:38 Lola baby Szia Lola!Ott voltam a mélykúti koncerteden és nagyon jó volt!Remélem emlékszel rám!Én vagyok az aki kért tőled puszit!Csak te nem adtál:((sajnos)Na puszóka Szia!

2008-06-17 23:17:16 wobe szia lola!
viva cometen odamentem hozzád, és azt mondtam, hogy nem szeretlek, de aztán odajöttél hozzám későb, és megkérdezted, hogy mért nem... nem tom mért, de nagyra tartom ezt a gesztust, és bár a zenéd még mindíg nem a kedvencem comet óta mint ember nagyott nőttél a szememben! sajnálom, ha valaha előítéletem volt rólad, már látom, hogy tök jó fej vagy!

2008-06-16 22:03:48 Lola(VIP) Sziasztok!Köszönök mindent,nagyon sok erőt adtok nekem...remélem nem fogtok ezután sem csalódni bennem..sok puszi..Lola

© StoryOnline 2007