VÁLASSZ: -

2008-08-27 16:19:31

Koncert után, tábor előtt

Augusztus 14.-én lettem 20 éves. Még a hónap elején felhívott a műsorszervezőm, hogy ne haragudjak, de aznap lesz egy fellépésem, ráadásul mivel egy zártkörű buli, ezért elegánsan kell menni. Először szomorú voltam, de aztán szép lassan feldolgoztam, hogy aznap fel kell lépnem. Sőt! Lelkesen mentem ruhát és cipőt venni. 14.-én Anikóval, a menedzseremmel elmentünk néhány boltba mire megtaláltam a megfelelő ruhát. Persze cipőt is vettem, majd egy fülbevalót. Így készültem az esti fellépésemre. Este nyolcra jött értem Ákos és elindultunk Győrbe. Ahogy beültem az autóba mondta, hogy az egyik ismerősünkhöz be kell ugrani, de aztán megyünk is tovább. Mivel 1,5 éve ismerem, nem lepődtem meg, mert mindig beugrunk valahová. J Ahogy beléptünk, sehol senkit nem láttam. Majd ahogy lementem az alsó szintre, hirtelen ott volt mindenki, akit szeretek! Apukám, a tesóm, a barátaim, mindenki, akivel együtt dolgozom, a zenekarom, most így visszagondolva nem is tudom mennyien voltunk. Beszéltem mindenkivel egy picit, aztán beindult a buli. Volt ott minden! Karaoke, na, hát ez az amikor fetrengünk a röhögéstől. J Mindenki visította pl.: az ABBA Dancing queen c. dalát, vagy Oroszlán Szonjától a Tépj szét! c. már-már minden bulin kötelező dalt. Tortát ettünk, illetve dobáltunk, tányér is tört, táncoltunk, hatalmasat buliztunk. Elképesztő ajándékokat kaptam! Pl.: jött  egy fiú aki énekelt nekem a Grease-ből, aztán 2 aki ezt el is táncolta. Annyit nevettem meg énekeltem, hogy másnap alig volt hangom. J  Nagyon jól éreztem magam és köszönöm Mindenkinek aki eljött! 

Augusztus 23.-án volt a Fenyő Miklós koncert. Nagyjából 2 hónapja tudtam, hogy ebben én is részt veszek, de azért még az első próbán is remegett kezem-lábam. Őszintén szólva, soha nem gondoltam arra, hogy vele fogok egyszer egy színpadon duettet énekelni. Végül is 3 dalt énekeltem. Az első  a Csitt, csak egy csók c. volt, amit külön e miatt a koncert miatt tanultam meg. Imádom azt a dalt! Elsőre könnyűnek tűnik, de aztán rájöttem, hogy nagyon komoly beszédtechnika! Hallgassátok meg! Aztán elénekeltem a Hallja meg a világ c. dalomat. Nagyon jól játszotta a zenekar, majd ezután következett a duett, Dollywood címmel. Szerintem ezt nem ismeritek, de keressetek rá! Ezt a dalt egy gyönyörű autóban énekeltük végig. Ez a koncert hatalmas élmény volt számomra, hiszen egy teljesen új stílusban próbáltam ki magam. A ruhámat is imádtam. Egy fekete-sárga csoda volt rajtam lila övvel, és cipővel. Lassan képek is lesznek róla.  Fenyő Miklósról pedig annyit, hogy nagyon közvetlen, segítőkész, és igazán profi művész. Néha csak ámultam, hogy énekli a dalokat…

  

Ajjjajj Srácok, holnap reggel 7-kor indulok a gólyatáborba…JJJ Nem is tudom mit érzek…először is félek, nem is kicsit, másodszor meg nagyon várom. Remélem túlélem. Majd elmesélem.

 

Eszti (párszor már írtam róla) elutazott Amerikába fél évre. Kikísértem a reptérre, és azért picit elsírtam magam, mert nagyon fog hiányozni. Fura lesz az, hogy nem tudom neki személyesen elmesélni, hogy milyen volt az első napom a suliban…stb. Az utazása előtti hétvégén, szombat este moziban voltunk. Az én ötletem volt, hogy nézzük meg a Wallie-t. Imádom azt a kis robotot. Bár nincs sok párbeszéd a filmben, de nagyon aranyos. JVasárnap este pedig megettünk rengeteg fagyit, beszélgettünk 4-en, aztán reggel kikísértük a reptérre. Ha minden igaz, januárban meglátogatom, és közel egy hónapot ott leszek.

Lassan mennem kell. Nemsokára találkozom Zével, a harmadik lemezem miatt, aztán összepakolok a táborra! Szurkoljatok nekem! J

 

Írjatok kommenteket, illetve gyertek csetelni az oldalamra! Legyetek rosszak! J És sok sikert a sulikezdéshez!

 

Pusz, Lxla



Írta: Lola18
Címkék: 0
Értékelés: 4.05197 Hozzászólások: ()

BLOG LEÍRÁSA

Lola ezentúl a StoryOnline olvasóival osztja meg örömeit, bánatait, és mindazt, ami a mindennapokban foglalkoztatja.

MAGAMRÓL

Mától saját blogom lesz. Minden olyat leírok, ami számomra nagyon fontos. Énekesnő. Lemezei: Élj a mának (2007) Álomtánc (2005). Elismerések: VIVA Comet közönségdíj, Popcorn - év énekesnője, a Jetix Tv - év énekesnője, Bravo Otto - év énekesnője közönségdíj.

ÜZENŐFAL

2008-06-30 22:38:24 Gólya "Oly bölcs a szív, s ha más irányba téved, A vágyak színes tengerén, ..... ... ....! " ... maradna rá,Lola?

2008-06-30 17:32:37 Mariahforever91 Szia Lola!
Én nem nemtartozom a "Lola fan" klubhoz.
Hanem csak azért írok mert szeretnék neked gratulálni az essig elért sikerekhez és a kiadott albumokhoz.Eléggé jó hangod van és sztem még sok-sok jó és rossz élményed lesz még a karriered során.
És nagyon figyelj az újságírók kérdéseire mert eléggé kiszámíthatatlanok,rosszul járt már velük a kedvecn énekesem is Mariah Carey.Lényegében annyit szeretnék mondani h ne érjen annyi sok szerencsétlenség mint a kedvencemet,de viszont érjen is annyi siker mint őt érte.
Szia pusz!
Sac

2008-06-30 17:07:45 Szabcsy Szia lola!
Nagyon jó volt a Dunakiliti koncerted edigieken amiken voltam ez volt a legjobb kivéve a nagykoncid az volt a legtutibb!!!!!:D
Köszönöm,hogy megdicsérted a csuklószorítómat!!:P!
És kössz,hogy névre szólóra írtad alá Lolás füzetemet!
Puxi!
Szia!
Üdv:Szabcsy!

2008-06-30 12:09:14 Taschek Norbert Szia Lola,nagyon tetszik ahogy énekelsz,nagyon szép hangod vagy és te magad is gyönyörű vagy.Csak így tovább sok sikert a továbbiakban neked.Kivánom hogy a csúcsok csúcsára jussál.Szia

2008-06-30 12:00:04 szilvi szia Lola! nagyon jó vagy,te vagy a kedvencem.alig várom a 3.lemezedet:)

2008-06-29 11:42:28 Szabi és Móni Szia lola ! Tegnap juni 28.-án tökjó volt a koncid naon jol éreztuk magunkat annyit kiábáltunk hogy elment a hangunk de egyszer halászira is jöhetnél vagy óvárra nagyon jo volt köszi lola!!!!!!

2008-06-27 20:17:09 Edina Szia Lola!
Nagyon jól szerepeltél a cometen! Légyszi írj a blogodba, hogy mi történt veled mostanában! Üdv: Edina

2008-06-24 15:55:48 Kata Lola csak enyi imádom aszámaiadat

2008-06-23 20:12:02 Száraz Nikolett Szia Lola! Néztem a Viva tv-n a VIVA COMET 2008-as gálát és nagyon jó volt te előadásod! Az e-mailomra nem tudod elküldeni az autógramm címed?? Ha meg tudod adni ( valóra váltod egy álmom ) !!! Nagyon szeretlek LOLA !!!!!!!!! (L)
CcUuPp:Száraz Nikolett ( e-mailom:szaraz96@freemail.hu)

2008-06-23 15:02:01 Szandra sziasztok én azt szeret ném tud ni hogy igaz e az persze szerintem nem mert az egyik oldalon az volt írva hogy lola beteg http://www.loola.mlap.hu
vagyis az hogy ki kell venni a petefészkét meg ilyenek.

2008-06-22 22:40:06 kaoszman Hello! Voltam Villamosnapon, és nagyon tetszett a fellépésed Lola! Így tovább.!

2008-06-22 15:54:13 HardRic http://kepfeltoltes.hu/080622/Cucc017_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ezt én csinálam rólad!
Jó, bár rövid volt a koncert Balassagyarmaton!

2008-06-22 13:14:46 domi szia lola. te vagy a kedvencem minden sztár közül!!!!!majd beszélünk az iwiw-en ha rá érsz????!!!!

2008-06-22 10:08:39 Patocskai Rita helloLola!Te hogyan lettél sztár? Én is aza akarok lenni, de nem tom hogyan kezdjek hozzá.Segíts!

2008-06-21 14:36:22 Tóth Bianka Szia Lola!Nem tudom hogy emlékszel e rám de taéiztunk az Aréna Plázában.Adtam neked egy könyvet amit rólad írtam.És érdekelne a véleményed.Léci írd bele a blogodba.Köszi Bia

2008-06-21 03:03:33 Parragi Dóra Na szijja! Te is most érettségiztél ojj de jó. =) én detto. =) Szóbeli milyen lesz? Rég láttalak. Örülök, hogy így befutottál! Sok sikert! Vagyis ezt nem szabad. Kéz és lábtörést! =)) Ha van kedved majd dumálhatnánk vmikor. =))) Pusszmák (Dóri a tanodából=)

2008-06-20 13:42:49 Eszti Szia Lola!! nagy rajongód vagyok!!:)
amúgy mi az ifazi neved?? VÁLASZOLJ!

2008-06-18 09:39:38 Lola baby Szia Lola!Ott voltam a mélykúti koncerteden és nagyon jó volt!Remélem emlékszel rám!Én vagyok az aki kért tőled puszit!Csak te nem adtál:((sajnos)Na puszóka Szia!

2008-06-17 23:17:16 wobe szia lola!
viva cometen odamentem hozzád, és azt mondtam, hogy nem szeretlek, de aztán odajöttél hozzám későb, és megkérdezted, hogy mért nem... nem tom mért, de nagyra tartom ezt a gesztust, és bár a zenéd még mindíg nem a kedvencem comet óta mint ember nagyott nőttél a szememben! sajnálom, ha valaha előítéletem volt rólad, már látom, hogy tök jó fej vagy!

2008-06-16 22:03:48 Lola(VIP) Sziasztok!Köszönök mindent,nagyon sok erőt adtok nekem...remélem nem fogtok ezután sem csalódni bennem..sok puszi..Lola

© StoryOnline 2007